Föld és ég

A nyolcvanas évek elején Kolozsváry Ernő rendszeres műterem-látogatóm lett. Lelkesedése és a képek iránti szenvedélyes szeretete alakító erővel hatott rám is. Mindig beszélgettünk, persze képekről, tudta, hogy szeretem Egryt, végtelenül tisztelem emberi tartását és képi alapállását. Egyik látogatásakor hozott egy kis Egry-önarcképet, egy ceruza-vázlatot, majd Nagy Istvántól egy pasztellt. Mindkettő esetében alkotói erőforrásaik ősi, archaikus erejének alapjairól beszélgettünk, és arról, hogy ez a közös út hol ágazik kétfelé, és válik világokat panteisztikus természetszeretettel megjelenítő művészi erővé, ég és föld megnyilvánulásává. Mindketten úgy járnak a természetbe témát keresni, mint más templomba, áhítat és hit erejétől motiválva. Egry írja: "Aki belép a természetbe, az elveszíti reális valóját", és ezzel átadja szándékát a megvalósítás folyamatában az éntől megtisztított alkotói folyamatnak. De ez a jelentésekkel teli világ felé vezető. láthatatlan út, amelyen egy bizonyos pontig mindkettőjüket az archaikus őserő irányítja, egyszer csak kettéválik. Nagy István, ha körbenéz, magas hegyek zárják körbe, távlat nélkülivé teszik. Magára marad, az archaikus erőn kívül, amit magába zárt, másra nem számíthat. Egry kis mólóján ülve a víz és az ég távlatában megjelenő Legnagyobb Erőt jelképező fény és transzcendencia irányában talál nyugvópontot.