MÁS VOLT Ő NEKEM, MINT MESTER

A műtermem a lakásom feletti térben van. A fölvezető lépcsősor fordulójában csak olyan munkákat tettem ki, olyan emberektől, barátoktól, akikkel a közös rezonancia miatt a harmónia különös és alakító vonzása a lélekre jó hatással van. Ezt szinte minden alkalommal érzem, ahogy elmegyek mellettük. Vannak viszont kie-melt, várakozással telibb pillanatok a műterem felé, amikor a közelségük mélyebben és erősebben hat, hiszen ilyenkor én is arra az erőre figyelek, amely minden munkából árad. Hatásuk hasonló a jó mesterekéhez, akik észrevétlen segítenek létrehozni egy hittel teli állapotot, megkönnyítve így az átlépést, átjutást oda, ahol a léleknek már önmagát növelni tudó képessége van. Így haladok el Korniss Dezső munkái mellett is nap mint nap, és ez többet segít, segített, mint az esetleges személyes találkozás, amiből nekem nem sok jutott. Bár ezt a hiányérzetet pótolta az, hogy Hegyi Lóránddal a baráti kapcsolat révén, és a gyakori találkozások kapcsán mindig hallottam róla. Lóránd ebben az időben írta a könyvét Korniss Dezsőről. Más volt ő nekem, mint mester. Egy ember, aki iránt tiszteletet éreztem, ha rá gondoltam, és ez akkor - de ma is így van - erőt adott a mindenkori negativitással szemben. A hatalom visszatérő természetére gondolok, amit mindketten korán, még a főiskolán megtapasztaltuk. Az 1968-as műcsarnoki növendék-kiállítás után megkezdődik a nyugati szellemiséget engedő tanárok eltávolítása. A főiskolára küldött Állami Ellenőrző Bizottság tagjai Kornisst és a hasonló felfogásban dolgozókat eltanácsolták a főiskoláról "anarchista, bolsevik bandá"-nak titulálva őket. Engem nem tudott eltávolítani Aczél György, mert többünk utolsó éves vizsgakiállítását látta. Már voltak absztrakt munkák (1963), ez botrányosnak számított. Mesteremet, Hincz Gyulát, aki kiállt mellettünk, és az út folytatására biztatott, eltávolították az Iparművészeti Főiskola igazgatói székéből. Mi páran nem kaptunk diplomát, és kiérdemeltük a hatalom hosszú távú figyelmét. A kor képe egyikünknél sem volt barátságos, nála az alakuló fasizmus nyomasztotta a napokat, nálam a diktatúra megállapodottsága, de ez egyikünknél sem módosított a kialakított, kitűzött célon, az elképzelésnél már erősebb alapokat jelentő egyetemes irányultságon és az ebben rejlő felszabadításra váró erők megismerésén.

Niké

NIKÉ

1963, olaj, vászon,
200×125 cm
Kolozsváry-gyűjtemény

Az útról mindkettőnknek határozott távlati elképzelésünk volt. Az egyetemes alapoktól indulva, ahol a két ellentétes oldal mindkét szereplőjének a kívánt arányban jelen kell lennie egy képen belül. Ugyanez tükröződik vissza mindkettőnk vizuális életútjában is. A geometria világába szürreális elemeket visz a valóság élményétől ihletve, én a geometria elvont szellemiségét párosítom a gesztusok belső szabadságával, ami aztán egy ponton egybeér a geometria szellemi szintjével és tapasztalataival. A nem egyszerű folyamatokat tévedhetetlenné teszi mindkettőnknél a megkülönböztetésnek azon képessége, amely azonnal felismeri a különbséget az intuíció és a szimpla ötlet között. A napok feldolgozásra váró élményei a megvalósítás folyamatában közös szándékként emelik ki a nemzetközi áramlatokra figyelést és a népihez való kötődést. Népiben őt is a bartóki formai megoldás és a benne rejlő archaikus vonzotta, és nem a népiességnek kodályi leíró értelmezése. A nemzeti és a népi közti egységben megláttuk annak lehetőségét, hogy a sajátos, személyes mellé a honnan is erősítse a kép intenzitását, meggyőző erejét. Amiben éltünk, élünk, a lelket is zárni akaró rendszerek mindig maguk ellen dolgozva felébresztik, megnyitják az emberekben az éberség és az egymásra figyelés képességét. Így éltük meg mi is az ellentétes oldalról a felszabadító belső erők oldó és kötő hatását. A két generáció közt nem feszültség, hanem kölcsönös megbecsülés és az értékek minőségének pontos ismerete volt. Korniss tudta, ki hol tart, és mit csinál, ígykért párunktól képet Tücsöklakodalom című filmjébe.

Niké

KORNISS DEZSŐ

Szűrmotívum I.

Niké

NÁDLER ISTVÁN

Avar motívum, 1967,
vegyes technika, vászon,
120×150 cm
Vasilescu gyűjtemény

Tőlem az 1967-es Avar motívumot választotta. Nem az átélt nehézségek jutnak eszembe, ha a múlt-korra gondolok, sokkal inkább az összehangolódás, a kiállás általános képe és a könnyen alakuló barátságok időtállósága. Az emberekben ösztönös, zsigeri folyamatok vitték az érdeklődést a nem létező külső szabadság hiánya miatt befelé, és minden olyan irányába, ami más, ami új és minőségi volt. Nem mindig értve ugyan az új törekvéseket, de a szándék elindította az érlelődés mély és titokzatos folyamatait a megértés felé, amit könnyített az örömből született művek felszabadító hatása. Az így alakuló kapcsolatokat láthatatlan szálként a szabadság vágya tartotta egybe az összetartozás méltóságával, a művészt, a művészettörténészt, a gyűjtőt, a befogadót együtt és barátként.